Így jár az aki nem veszi komolyan panaszleveleinket

Az ügyfél felkeresett minket, miszerint még 2008 környékén felvett hitelt az EOS-re kedvezményezték 2010-ben. Sajnos nem lett időben vitatva a tartozás így jogerőre emelkedett.

Az EOS úgy gondolta jó üzletet csinált, hiszen egy alig 250.000 forintos tőkére több száz százalékos hasznot fog realizálni. A behajtást nem kezdte meg időben, illetve szüneteltette, hogy minél jobban hízzon a tartozás. Természetesen arra mindig ügyelt, hogy az elévülési időt megszakítsa.

2017 elejére már tetemes tartozás jött össze, ekkor kezdte tiltatni az adós jövedelméből.

Az ügyfél természetesen nem értett ezzel egyet, ezért felkeresett minket. Több panaszlevelünk ellenére kínosan kerülte azt a témát, hogy mért is nem hajtotta be 10 évvel ezelőtt a tartozást, noha jövedelem mindig rendelkezésre állt. Egyáltalán nem tartotta tisztességtelennek viselkedését, és szerinte rendben volt az ügyfélkezelése.

Mivel több kérdésre nem válaszoltak illetve "megalapozatlannak" tartották a panaszlevelünket ezért az MNB-hez fordultunk.

Noha az ügyintézés malomkerekei lassan őröltek megszületett a megfelelő eredmény:

Érdekes módon ezután, a több ügyfelünknél a hasonló tartalmú leveinkre jobban kivizsgált válaszok érkeznek mint előtte így ez a kis saller a többi adós számára is előnyökkel járt, legalább is a mi általunk küldött levelekre nézve.

És hogy mi történt ezután?

Az MNB ítélete utáni panaszlevélre a következőt kaptuk:

A fennmaradó tartozás hirtelen eltűnt, sőt még túlfizetés is keletkezett és az ügy lezárásra került. Sajnos mire idáig eljutottunk így is tetemes összeg került letiltásra. Az adós viszont elégedett volt, elvégre nem kell kifizetnie a teljes tartozást ami még nagyjából egy millió forint lett volna az ügylet végéig, nem beszélve a további késedelmi kamatokat.

Ha lenne rendes igazságszolgáltatás, tovább vittük volna az ügyet, azonban a jelenlegi bírósági gyakorlat nem kedvező a már befizetett összegek egy részének visszakövetelésére, így maradtunk ennél a kis happy end-nél.