Az állam küldte padlóra a bebukott hiteleseket

2008 óta az állam négy esetben dolgozott ki a hitelesek megmentését célzó intézkedéseket. Eredményességüket tekintve rendkívül vegyes eredmények születtek. A törvényalkotási folyamtok eredményeként csaknem 4 évet tett ki az az időszak, amelyben az adósok érdekeit figyelembe véve, illetve időnyerés céljából felfüggesztették a végrehajtási eljárásokat, illetve gátolták az árverezési eljárásokat. Az adósok egy részének jól jött ez a haladék, de ez csak az első pillanatban tűnik pozitív intézkedéseknek.

A legnagyobb problémát a meggondolatlan törvénykezési gyakorlat okozza. A végrehajtások befagyasztása nem oldotta meg a problémát, hiszen a tartozások további növekedésének megállításáról nem intézkedtek. A türelmi és könnyítési időszakokban a hitelek tovább élték az életüket, kamatoztak, jelentős késedelmi kamatok terhelték a hiteleket, ennek az intézkedésnek elmaradása okozta azt, hogy a hitelek felélték az ingatlanok értékeit, a tartozások összege sok esetben megduplázódott, vagy akár háromszorosára is megnövekedett. Volt olyan bank is amely 26,5%-os késedelmi kamatot számolt fel, ehhez járult hozzá még az ügyleti kamat növekedés és egyéb költségek is. Így lett a 10 millió forintos hitelből 30 millió, ez egyértelműen a rosszul megkonstruált törvénykezési gyakorlat miatt következett be. Az állam ezt kompenzálhatta volna azzal, hogyha bevezette volna a tiszta lappal történő kezdés lehetőségét, mely szerint a tartozás összege nem haladhatja meg az ingatlan fedezet összegét. A 2010-es másfél évig eltartó kilakoltatási moratórium, az árverések számának limitálása a kvóta rendszer által, vagy a mostani elszámoltatási időszak, amely a jogorvoslati határidőkkel együtt mely csaknem 1,5 évre tolódott ki, hatalmas károkat okoztak a bedőlt hiteleseknek.

A 2012-es végtörlesztés csak azoknak kedvezett akik nem forint hitelből finanszírozták a hitel lezárását. Szintén hibás intézkedésnek bizonyult, az adósok nem jutottak kedvezőbb helyzetbe. A szintén 2012-es forintosítás, melyet a bedőlt hitelesek számára találtak ki 25%-os adósság elengedő intézkedéssel csapdahelyzetnek bizonyult az adósok részére. Ezek a hitelek túlnyomó többsége ismét bedőlt.

Az árfolyamgát némi könnyebbséget okozott, de alapvetően még is csak a probléma időbeni eltolását jelentette.

A hitelek 2015-ös forintosítása konzerválta a negatív tendenciákat. Ez alakulhatott volna másképp is, hogyha a MNB az árfolyam átváltás nyereségéből keletkezett 140 milliárd forintot nem zongorára és hegedűre költötte volna, hanem megtámogatta volna az átváltási árfolyamot.

Az államnak számtalan módja lehetett volna még hogy könnyítsen az adósok helyzetén. Közérdekű pereket kellett volna indítania a tisztességtelen szerződési feltételek felülvizsgálatára. Ennek nekilátott ugyan de erőtlenül, néhány másodvonalas pénzügyi szolgáltatót igyekezett megleckéztetni de a bankokhoz nem nyúlt. Már pedig kellett volna, ezt bizonyítja, hogy utólagosan megállapították, hogy visszatérítés jár az adósoknak a tisztességtelen szerződési feltételek miatt. 2016-ban árverési cunami fog beindulni, egyelőre nincsen semmi jel arra, hogy ez megváltozna.

Az Eszközkezelőn kívül szinte nem találni olyan adósmentős intézkedést, mely megütötte volna a kellő átgondoltság szakmai mértékét. Az elkövetkező időben vajon hány embert hagynak az út mellett és hány családot löknek bele a szakadékba.

A hitelesek válsága tovább folytatódik, további adósmentős intézkedés nincs a láthatáron.

Fontos időpont járt le az adósoknak

 

A magáncsőd törvény rendelkezései szerint január 1.-ig felfüggesztette a jelzálog fedezettel biztosított ingatlanok végrehajtását. 2016. január 1. előtt ilyen típusú ingatlanokat nem lehetett árverezésre kiírni elektronikus eljárásban. Ez fontos dátum annak a 175.000 adósnak az életében akik a jelzálog hitelükkel becsődöltek és 90 napot meghaladó tartozást halmoztak fel a bankjuknál. 2016 a végrehajtások éve lesz. A törvények által biztosított elszámolási határidők lejártak, gyakorlatilag semmilyen mesterséges akadály nem áll a bankok útjában, hogy a követeléseiket érvényesítsék. A bankok szerint a jogi helyzetek tisztázódtak, a tartozásuk a forintosítások után megállapíthatóak. A bankok elkezdték kipostázni a hitelek felmondásáról, illetve a végrehajtás elindításáról a közjegyzői határozatokat. Csak a bankok, a közjegyzők, illetve a végrehajtók kapacitásán múlik, hogy hányan kerülnek ebben az évben árverezésre. A nemzeti eszközkezelő jó esetben 10.000-15.000 ingatlant át tud venni ebben az évben. A magáncsőd nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a százat sem éri el azoknak az ügyfeleknek a száma, akik egyáltalán jelentkeztek a magáncsőd lehetőségére. Ha a kormányzat nem talál ki valami újabb adósvédelmi programot, akkor a szociális katasztrófa elkerülhetetlen. Az adósoknak haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot a finanszírozó pénzintézetekkel, el kell kezdeni a szerződések átdolgozását, aki még tud fizetni. A felhalmozódott adósságokra könnyítéseket kell kérni kiengedési nyilatkozat formájában. Szerencsére a bankok jó része hajlandó a kompromisszumokra. További jogi lehetőségként felmerülhet gépjármű hitelek esetében a részleges semmisségi eljárások indítása, jelzálog hiteleknél pedig az árfolyam különbözet visszatérítésére érdemes eljárásokat indítani. Egy jó peranyaggal igazolható, hogy a bankok nem tájékoztatták az ügyfeleket megfelelően.

 

Az ügyfelek rosszul teszik, ha a jó szerencsére várnak. A nyáron nagy valószínűséggel sok kilakoltatás várható.

 

Sok a hiba a banki elszámolásokban

Az eddig beérkezett banki elszámolások alapján megállapítható, hogy aránylag nagy számban hibásak a bank által elküldött elszámolási értesítők.

Nem árt alaposabban átnézni az ügyfeleknek a hitelszerződéseiket abban az esetben, ha a futamidő alatt szerződésmódosítás, könnyítési időszak, átstrukturálás, könnyítési időszak vagy más egyéb változás állt be amely a törlesztési ütemezést megváltoztatták.

Az elszámolások matematikai kiszámítása elfogadhatónak minősíthető, egyébként is ember legen a talpán aki az az MNB-s képletei alapján ezt ki tudja számítani, viszont az elszámolások alapja sok esetben rossz.

Elsősorban szerződési környezet egyoldalú megváltoztatása miatt következtek be. Az ügyfelek a hibákat a hitelszerződés megkötése kori törlesztési táblázat alapján tudják ellenőrizni elsősorban azt, hogy a tőke törlesztés ott tart-e ahol annak tartania kell. Ha nem akkor maga az egész elszámolás is hibás. Sok problémát okoz a szerződés beazonosítása is. Itt a bankok magánhiteleknek titulált szerződései problémások, de más szerződések is a bankok a hitel összeg felhasználása szerint minősítik, elsősorban gépjárműhitelek esetében. Itt a feleknek kell igazolniuk, hogy milyen célból vették fel a hitelt magán vagy vállalkozói célra.

Elvi hibák is megtalálhatóak az elszámolásokkal kapcsolatban. A devizahitelt forintban nyilvántartott hitelnek minősíti és az alapján is számolta el, amely nyilvánvalóan nem lehetséges.

Alaposan fel kell készülni a jogorvoslati lehetőségekre. A Pénzügyi Békéltető Testület kizárólag dokumentumok alapján fog dönteni. A bizonyítás terhe nem rakható át másik félre. Teljes biztonsággal be kell azonosítani a hibának az okát. Ehhez csatolni kell a megfelelő dokumentációt vagy bizonylatokat is. A panaszokat többfajta kötelezően kitöltendő formában kell beadni, amelyek letölthetőek.

Várható, hogy a PBT a jogorvoslati lehetőségek igen nagy százalékát fogja visszautasítani. Gyakorlatilag egy peranyagot kell összeállítania annak aki az elszámolást vitatja. Abban az esetben, ha a bank megtagadja az elszámolást, mint például néhány gépjármű finanszírozással foglalkozó szolgáltató, már érdemes a panasz eljárás előtt a bankkal tisztázni az álláspontokat. Az MNB április 28.án civileknek tartott értekezletén jó néhány újdonság is elhangzott. Érdemes az MNB honlapján tájékozódni (www.mnb.hu). Bármilyen jogorvoslatot meg kell előznie a bankkal történő egyeztetésnek és csak a panasz elutasítása után lehet fordulni a testülethez. A mostani tendenciákat, illetve az ügyek nagy számát figyelembe véve szerencsés esetben az év végégig fognak lezárulni az elszámolási ügyek.

Az eddigi tapasztalatok alapján a gépjárműhitelekre visszatérített összeg a tartozás 8-10%-a, a törlesztő részlet csökkenése 6-10% közötti. Jelzálog hitelek esetében a visszatérítés összege 13-16% között van átlagosan, a törlesztő részlet csökkenés 5-8% között mozog. Természetesen vannak ettől eltérő eredmények is.

Mit tegyen a megkapott banki elszámoltató levéllel?

Mit tegyen a megkapott banki elszámoltató levéllel?

Először is olvassa el és értelmezze az ott leírtakat.

Amennyiben megkapta az elszámoltatást a bankoktól, kérem juttassa el annak fénymásolatát a BVKFE 8253 Révfülöp, Csárda u. 1. címre.

Amennyiben még nem egyesületi tagunk úgy adja meg elérhetőségeit. Név, e-mail cím, telefonszám.

 Fontos figyelmeztetés azoknak, akiknek az eredeti hitelszerződését eladták, vagy más cég nevére kedvezményezték.

Azok a szerződések, melyek kedvezményezésre kerültek, azoknak a bank csak a kedvezményezés időpontjáig számol el. Az ügyintézést tovább kell folytatni. Másolják le az eredeti banktól kapott elszámolást, és a mellékelt levél mintával együtt a kedvezményezett cég részére küldjék el, tehát annak a cégnek aki most az ügyüket kezeli. Ezek lehetnek faktor cégek, követelés kezelők, de akár még magán személyek is. Felszámolás esetén a felszámoló cégnek kell eljuttatni.

Az elszámolás után az egyesület kérni fogja a szerződések részbeni semmisségének kimondását, valamint az árfolyam különbözet visszatérítését, egyéni perek, vagy pertársaságok keretében. Ezt megalapozottan tudjuk kérni. Álláspontunk megalapozására megfelelő dokumentumok állnak rendelkezésre, a Bankszövetségtől, valamint a PSZÁF-től. Nem fogadjuk el a mostani forintosítást a jelenlegi árfolyamon. A felvételkori árfolyamhoz képest maximálisan 15% eltérést ismerünk el. Amennyiben részt kíván venni ebben a folyamatban kérem jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Mitől lehet rossz egy banki elszámolás?

A bankok az elszámoló levelek jó részét még nem küldték ki. Még van idő átnézni a hitelszerződéseket. Téves az a felfogás, hogy nyugodtan üljünk és várjuk a bank levelét. Már most látszik, hogy a pénzintézet a saját szája íze szerint próbál meg elszámolni. A bank által közölt képleteket matematikailag bizonyára jól levezették, hiszen azt az MNB ellenőrzi. A rendesen fizetett hiteleknél valószínűleg nem lesz különösebb hiba. Mind elviekben, mind számszerűségben korrekt elszámolást fognak kapni az ügyfelek. Legalább is, aszerint ahogy a törvény azt leírja.

Nem árt viszont figyelemmel kísérni azokat a szerződéseket, ahol a futamidő alatt valamilyen törés következett be. Szerződésmódosítás, fizetési könnyítés, tőkésítés, újrastrukturálás, a törlesztési ütemben történő változtatás. Ezek több esetben lehetnek aggályosak. Ezeket a módosításokat a bank elsősorban a saját érdekei alapján módosította és a törlesztési ütemezést esetleg megváltoztatta. Sok esetben a változások nem az ügyfél érdekei alapján történtek. Az annuitásos törlesztési ütemezés megváltoztatása, vagy bizonyos tételek máshová sorolása már is erősen torzíthatja az elszámolás végeredményét. Ezeket a kifogásokat a pénzintézet részére az elszámolás után rendelkezésre álló 1 hónapos határidőn belül a pénzintézet felé jelezni kell. A tisztázatlanul elkönyvelt tételekre mindenképpen magyarázatot kell kérni. Az elmaradt tartozások tőkésítésénél a már egyszer késedelmi kamatokkal megterhelt összegekre újabb késedelmi kamatokat számolhatnak fel. Az új törlesztő táblázat esetében gyakori, hogy az nem az eredetinek a folytatása, hanem felborul a tőke és a kamat fizetésének az aránya. Ugyanez megtörténhetett hitelszerződések indokolatlan összevonása esetén is.

Gyakori az ügyfelek megtévesztése abban az esetben is, ha egy hitelt átneveznek, a hitelcélt megváltoztatják valamilyen általában csak a bank számára elfogadható indokkal, ez is aránytalanul nehéz helyzetbe hozhatja az ügyfeleket. Ilyen esetekben helyes, ha az elszámolás alapjait vitatjuk. Az elszámoltató levél elfogadásával elismerjük a tartozás mértékét, tehát ha most nem vitatjuk, akkor a későbbiekben már kevésbé lesz erre lehetőség. A szerintünk hibás elszámolásokat mindenképpen vigyük a Pénzügyi Békéltető Testület elé. Az alaposan átnézett hitelszerződés további visszatérítési lehetőségeket eredményezhet. A hitelszerződések több ponton is tisztességtelenek lehettek, nem csak azokban, amelyek a mostani elszámolás alapját képezik. A tisztességtelen szerződésmódosítások is legalább akkora károkat okozhattak az ügyfeleknek. Ezek jórészt nem jogi kérdések, hanem elszámolási problémák. Nem árt résen lenni.

Sok pénz maradhat a pénzintézeteknél

Fontos dátum közeledik: március 31-e, a banki visszatérítési igények végső bejelentése. Az egyesület azt tapasztalja, hogy az ügyfelek jelentős része nincs tisztában azzal, hogy bizonyos típusú szerződéseknél haladéktalanul be kell jelenteni az illetékes adósságkezelő irányába a visszatérítés igényét. Sokan úgy gondolják, hogy a visszatérítés automatikusan jár. Azzal sincsenek tisztában, hogy mit jelent az, hogy élő szerződésről van-e szó vagy sem. Gyakran az is felmerül, hogy az adósságkezelők sincsenek tisztában a kötelezettségeikkel. Hamis biztonságérzetbe ringatják az adósokat azok a sajtó hírek, mely szerint nincs semmi teendőjük, nyugodtan várják a bank értesítő levelét .

Röviden összefoglaljuk, kik tegyenek jognyilatkozatot annak érdekében, hogy még véletlenül se maradjanak le a visszatérítés lehetőségéről.

Mindenki jelezze visszatérítési igényét:

Akinek a hitelszerződését felmondták, olyanok, akiknek nem az eredeti pénzintézet kezeli az ügyét. Ez azt jelenti, hogy ha a kötelezett bank kedvezményezte az eredeti hitelszerződést bármilyen más követeléskezelő részére, vagy akár magánszemély részére Ők az eredeti hitelintézetnél jelentsék be igényüket

  • Azok, akik 5 éven belül visszafizették a hitelüket.
  • Akik végrehajtási eljárás alá kerültek.
  • Azok, akik felszámolás alá vont hitelintézetnél vettek fel hitelt, ők a felszámoló cég irányába jelentsék be igényüket.
  • A különböző faktorcégeknél kezelt tartozásuk van.
  • Azok, akiknek az eredeti hitel behajtása következtében fennmaradt tartozása áll fenn. Ez elsősorban a gépjármű-hiteleseknél gyakori, de jelzáloghitelekre is vonatkozik.

Összességében elmondhatjuk: akik bizonytalanok abban, hogy jár-e visszatérítés a számukra vagy sem, mindenképpen jelezzék visszatérítési igényüket lehetőleg két helyre is: az eredeti pénzintézetnél, akinél a hitelt vették fel és a követeléskezelőnél egyaránt. Fontos, hogy a jognyilatkozatokat ajánlott levélben juttassák el a pénzintézet vagy a követeléskezelő irányába. Bizonyára így is lesznek olyanok, akik megfeledkeztek egy-egy régi hitelükről vagy úgy gondolják, hogy részükre visszatérítés nem jár. A törvényalkotónak minden esetre a március 31-i időpontot szükséges lenne meghosszabbítania a banki értesítési határidő után még egy hónappal, hogy aki véletlenül mégsem kapott értesítést az újraszámolásról, ne kerüljön. joghátrányba. Akik nem tudják, mi az igénylés módja, a www.bankikarosultak.hu honlapról vagy az illetékes bank honlapjáról a bejelentés-mintát letölthetik.

Mire figyeljünk az elszámolásnál?

Elsejétől érkeznek a levelek az elszámolásokkal kapcsolatban. Az ügyfeleknek elméletileg nincsen tennivalója az ügyintézéssel kapcsolatban. Azért nem árt odafigyelni azoknál, akik szerződése nem volt töretlen a futamidő alatt. Például szerződésmódosítása volt, könnyítési kérelmet adott be, vagy bármilyen változás megszakította a hitel folyamatát.

Az alábbi tételekre figyeljünk oda:

Annuitásos törlesztési táblázat folyamatossága. A táblázat megmutatja, hogy a futamidő elejétől, annak végéig milyen arányban fizet tőkét, illetve kamatot havi bontásban. Tudvalevő, hogy a futamidő elején jobbára a kamatokat fizetjük a konstrukció sajátossága miatt. Szerződésmódosítás esetén a bank ezt felülírhatja anélkül, hogy plusz szolgáltatást nyújtana. Adott esetben új hitelként kezelheti az ügyet, az egyszer már kifizetett kamatokat Ön újra elkezdheti fizetni. Érdemes megvizsgálni, hogy egy szerződésmódosítás az ügyfél érdekét szolgálta-e, vagy csak a többlet kamat bevétel miatt született.

Érdemes átböngészni az elszámolásokat, különböző oda nem illő tételek miatt. Mint például: egyéb költség, elmaradt haszon, szakértői díj, perköltség (sosem volt per) stb. Jó néhány olyan tételt találunk, amely nem beazonosítható, csak a számlát dagasztotta.

Egyéb költségek devizában történő nyilvántartása: Casco, biztosítási díj stb. Ez ellen panasz nyújtható be, főleg hogy az MNB már pert nyert ezen a területen.

Esetleges hitelkiváltáskor vagy egyik bankba a másikba történt átvitelekor beazonosíthatatlan költségek vagy árfolyam különbözet.

Ha megkapta az elszámoltató levelet és kifogásolja annak tartalmát, próbáljon meg rámutatni, hogy konkrétan mit kifogásol. Erről készítsen listát. A levelet és a listát küldje el az egyesületnek. Megvizsgáljuk, ha az megalapozott, akkor ellentmondással lehet élni a banknál, majd a Pénzügyi Békéltető Testületnél.

Várható, hogy akár gépjármű-, akár ingatlanok ügyekben nagy tömegben peres eljárások indulnak az árfolyam-különbözet miatt. A kedvezményes árfolyamon történő forintosítás elmaradt, a legnagyobb tétel egy esetleges visszatérítésnél ez lehetett volna, ezért a hiteleseknek saját maguknak kell kivívniuk ezt a visszatérítést. Ezzel kapcsolatban mindenki kérje ki a bankjától a kockázat feltáró nyilatkozatot.

Ne feledkezzünk meg az öt éven belül megszűnt hitelekről. Ezekre az elszámolást külön kell kérni.

Bűnös mulasztás vagy szakmai alkalmatlanság?

Úgy tűnik a pénzügyi kormányzat a pálya széléről szemléli az eseményeket, a legkisebb jele sem látszik, hogy bármit is tenni akarnának.

Kik a felelősek azért, hogy az ország lakosságát felkészületlenül érte az árfolyam-katasztrófa?

„Fizess deviza hiteles! Tisztában voltál a kockázatokkal, minden tájékoztatást megkaptál. Viseld a felelősséget és a következményeket!”

Boldogok a döntéshozók, hiszen a jelzáloghiteleknél „kivezették” a devizát a piacokról. A kúria megállapította, hogy a devizahitelesek tudtak a kockázatokról, ezért annak terheit viseljék, hacsak nem tudják igazolni ennek ellenkezőjét. A kormány elvégezte a devizahitelesek mentőakcióját, az érintettek visszatérítést kapnak, amely megkönnyíti életüket.

Nézzük, ezzel ellentétben, mi a helyzet.

2006 januárjában a Bankszövetség tanulmányt adott ki, melynek az volt a címe, hogy „Nem kell félni a devizahitelektől”. Hosszútávon nem jósol jelentős változást. A PSZÁF ezt megerősítette, és a tanulmány prospektus formájában kikerült a bankok ügyfél tereibe, amelyek csaknem 2010-ig megtalálhatóak voltak. A bankok ügyintézői ezt az irányvonalat követték a tájékoztatásuk során, mely szerint a svájci frank a világ egyik legbiztosabb valutája.

A banki kockázatfeltáró nyilatkozatokon található grafikonok maximum 15%-os eltéréseket jósoltak, nyilván a Bankszövetség tanulmányának hatására. Egyik ábrán sem mutattak be extrém eltérést, pedig bizonyára lehetett volna csinálni olyat is. A 2008 és 2010 közötti árfolyam volt pozitív és negatív is.

A lakossági hitelszerződések védelmében azonban semmilyen érdemi intézkedés nem történt. A MNB, a felügyeleti szervek, illetve a Gazdasági Tárca nem kezdeményezte a szerződések felülvizsgálatát. Nem tette lehetővé a szerződések felmondását az ügyfelek részéről és nem tette lehetővé az átjárást a forint és a deviza konstrukciók között.

Az első jelentős csapást a bedőlt hitelesek a kilakoltatási moratóriummal szenvedték el, mely nyilvánvalóan hibás konstrukció volt. Megtiltotta a végrehajtások kivitelezését, de a tartozások kamatozását és a késedelmi kamatokat nem fagyasztotta be, ezért a bedőlt hiteleseknek a tartozása 60-70%-al megnövekedett. a moratórium időszaka alatt Itt jön a PSZÁF első jelentős hibája: egy állásfoglalásában elismerte, hogy a jogszabály rossz, de azzal érvelt, hogy a kormányzat megoldja majd ezeket a problémákat.

Valóban legalább hét adósmentő intézkedés keletkezett, ezek egyike sem volt használható, kivéve a 180 Ft-os végtörlesztést, de ez csak egy szűk rétegen segített. Az árfolyamrögzítés hatásai pedig elég korlátozottak. Ez időszak alatt sem történt semmilyen lépés az átjárhatóság biztosítására, illetve a devizahitelek kivezetésére, pedig éppen időszerű lett volna, hisz ekkor már volt „hibás termékezés és csaló bankozás”.

A Svájci Nemzeti Bank 2011-ben bejelentette az átváltási küszöböt ez megnyugtatta a kedélyeket, amely igencsak hamisra sikeredett. Ez a bejelentés elaltatta az óvatosságot

Az azóta eltelt három évben senkinek nem jutott eszébe, hogy mi lesz akkor, ha ez a helyzet megszűnik. Hol voltak a szakértők? A nagynevű bankárok, az MNB szuper szakemberei? Vajon milyen elemzéseket adtak a döntéshozók és a gazdasági tárca részére? Hamis reményekben ingatták magukat az ország gazdasági helyzetével kapcsolatban? Meg sem fordul a fejükben, hogy egy ilyen helyzet kialakulhat? Hol voltak a figyelmeztetések a lakosság részére? Vajon még mindig elegendőnek tartották azt a kockázatfeltáró nyilatkozatot, amelyet az ügyfelek orra alá toltak? Vajon a nemtörődömség, vagy a szakmai alkalmasság, vagy a problémák tagadása járult hozzá ahhoz, hogy ez a devizacunami bekövetkezett? Vajon véletlen-e, hogy az árfolyam küszöbfelmondása előtt két héttel történt a kényszerforintosítás?

Fel kell tenni a kérdést, hogy a MNB-nak milyen információi voltak az átváltási küszöbről és annak esetleges felmondásáról? Még az is elképzelhető, hogy nem voltak, de a gazdasági folyamatokból a makro-prudenciális elemzésekből nem derült ki hogy egy ilyen esemény bekövetkezhet? Vajon az élen járó pénzügyi és banki szakértőink ugyanolyan tájékozatlanok és naivak, mint a közemberek? Értik-e egyáltalán a gazdasági folyamatokat, vagy csak a politika által behatárolt területen mozognak?A svájciak a piaci folyamatokkal indokolták a lépéseiket. Magyarországon az elemzők vajon nem ugyan azokat a folyamatokat figyelték? Csak az események után tudunk kullogni, és elszenvedjük azok hatásait? Mi a különbség a lakosság pénzügyi tájékozatlansága, és a pénzügyi gazdasági kormányzat tájékozatlansága között?

Mi lett a végeredmény?

A bedőlt banki hitelek száma az egyéb hitelekkel együtt, ami az ingatlanokat veszélyezteti 130.000 és 200.000 közé tehető. A családok egy részén a banki visszatérítés már nem segít.

A 250.000 gépjárműhiteles nagyjából ugyanannyi család, akik 8-10 év hiteltörlesztés után a leamortizált gépjárműveket még mindig az új árukon törlesztik. Ha nem fizeti elviszik a gépjárművet, attól a tartozása megmarad. Jönnek a végrehajtások, árverezések. A végrehajtót nem érdekli, az adósság eredete.

Vajon mi változott az elszámoltatás előtti helyzethez képest?

Az önkormányzatok tartozásait szinte teljesen eltörölték. Nem tudunk arról, hogy akár egyetlen önkormányzatot is felelősségre vontak volna, mert a főtéri szökőkút rekonstrukciója miatt eladósították településüket. A pénzügyileg laikus, tájékozatlan lakosságról viszont még mindig nem történt valódi gondoskodás, pedig ki tudja, hányadik bőrt húzzák le a bankok a svájci frankos vagy egyéb devizás hitellel kapcsolatban.

A MNB hozzáállását jól mutatja, hogy az a 100 milliárd forint, melyet a bankok részére bocsájtott, valutaváltás során keletkezett, annak árfolyam hasznát sajátjaként kezeli. Sem a kormánynak, sem a banknak nem jutott az eszébe, hogy ezt a nyereséget a forintosításkor felhasználva, esetleg a banki adóból még átcsoportosítva kedvezőbb átváltási árfolyamot határozzon meg. Több százezer család érdekeit figyelmen kívül hagyva értelmezhetetlenül haszontalan dolgokra költik.

A lakosság elvárná, hogy a parlament azonnali rendkívüli ülést tartson ebben az ügyben és olyan intézkedések sorát vezesse be, mely a lakosság kitettségét csökkenti, a piacot megnyugtatja, és az árfolyamokat stabilizálja. A bajbajutott családok száma megduplázódott. Mindegy, hogy valakit gépjármű-, vagy jelzáloghitel miatt árvereznek. Az egyesület felkérte a pártok vezetőit, hogy azonnali válságintézkedéseket tegyenek. A lakosság részére a www.bankikarosultak.hu honlapon adunk gyakorlati tanácsokat, a legfontosabb tennivalókról.

Elszámoltatás csak jól fizetőknek

A banki hitelesek 30-40%-át rendkívül kellemetlen csalódás fogja érni. Ők azok, akik hosszabb, rövidebb nem fizetéses időszakot mondhatnak magukénak.

Az elszámolások nem veszik figyelembe a nemfizetéses időszakokat. Tudvalevő, hogy a késedelmes időszakokban a bankok az ügyleti kamatot, valamint a késedelmi kamatokat is alkalmazzák. Lakásvásárlási hiteleknél, ugyancsak 3 hónapig számolható fel késedelmi kamat, de akár ingatlan vagy gépjármű hitelről beszélünk, a késedelmi kamatok jelentősek lehetnek. Ezek a kamatok általában 6-26,5% ig terjednek. Ennél magasabb csak azért nem, mert meghaladná az uzsorakamatküszöböt. Az elszámolási törvény az ügyfelek részére körülbelül 15 és 25%-os kedvezményt jelentenek. Ez azonban csak azokra vonatkozik, akik késedelem nélkül fizettek és késedelmi kamatokat nem halmoztak fel.

Mire számíthatnak a késedelmesen fizetők? Átlag késedelmi kamatok figyelembe vételével a 25%-os visszatérítés körülbelül 9 nem fizetéses hónap alatt semmissé válik. Azok az ügyfelek, akik tartozása nem csak az árfolyam változások, hanem a késedelmi kamatok miatt is felhalmozódott, arra számítsanak, hogy a visszatérítés előnyeit nem fogják tudni élvezni.

Igaz még nem jött ki minden matematikai képlet, de a MNB nem kapott felhatalmazást arra, hogy ezekre a problémás ügyekre is rendeletet, vagy elszámolási képletet alkosson.

Egy rendkívül veszéses folyamat indult meg, vagy inkább teljesedett ki a lassan 1 évet elérő várakozás. A túltáplált remények hatására egyre többen függesztették fel a tartozásaik fizetését, még azok is akik esetleg tudtak volna fizetni. A választási hajrában nem kapott hangsúlyt annak a kommunikálása, hogy az elszámoltatás ugyan általános lesz, de annak előnyeit az ügyfelek széles rétege nem tudja majd hasznosítani. Általában az információk szűkre szabottak, nem tudni, hogy a szerződések semmisek vagy tisztességtelenek, akkor azok mennyire semmisek és mennyire tisztességtelenek. Ha feltételezzük, hogy a szerződési környezet megváltozása miatt kerültek nehéz helyzetbe az adósok, akkor azt is feltételezhetjük, hogy az ezek miatt indult végrehajtási eljárások, az azokba befizetett igen tetemes költségek, melyet a végrehajtási rendszer elnyelt, a KHR listák, a fedezetek elvesztése kinek a felelőssége, lesz-e kompenzáció, lesz-e kártérítés? Ezekre úgy gondolom határozottan kijelenthetjük, hogy nem. Az elszámoltatási törvény és a kúria jogegységi határozata még bonyolultabbá tette az ügyeket. Az érdekvédelmi szervezetek nagy mennyiségű peres eljárásra készülnek. Égetően fontos lenne a végrehajtási rendszer, illetve azok költségeinek megnyirbálására, az elsétálás lehetőségének biztosítására és az egy életen át tartó fizetés helyett a behajthatóságok korlátozására. Az is szükséges, hogy nagyon gyorsan elkészüljenek azok a tájékoztatások, mely a valóságos helyzetet feltárja és egyértelműen tisztázza, hogy ki mire számíthat az elszámoltatás kinek hoz nyereséget és kinek hoz veszteséget.

Nagyon rossz hír

Az egyesületünk tagja a MNB civil konzultációs csoportjának, mely részt vesz az elszámoltatással kapcsolatos problémakörök megvitatásában, ahol megfelelő javaslatokat tettünk a bedőlt hitelesek elszámoltatásának módjára, és terheik könnyítésére.

A rossz hír az, hogy ezeket a javaslatokat a MNB szakemberei felhatalmazás hiányában nem vették figyelembe. Ez azt jelenti, hogy a MNB nem kapott felhatalmazást arra, hogy a 90 napot meghaladó tartozással bírók, vagy végrehajtási szakaszban, vagy felmondott hitelszerződésekkel rendelkezők részére a helyzetüknek megfelelően és ahhoz mérten kezeljék. Így csak a jól fizető adósok tudják élvezni azt a 20-25%-os visszatérítést. Akik valamilyen szintű késedelembe estek, azok a késedelemmel arányosan részesülnek az elszámolás előnyeiből.

Gyakorlati példán bemutatva, eseteként természetesen más és más hatásokról beszélhetünk. A szabad-felhasználású hiteleknél a késedelmi kamat mértékétől függően (6-26,5%) körülbelül fél, egy éves elmaradás után a 25%-os visszatérítés a tartozás mértékében már nem érzékelhető.

Lakáscélú hitelek esetében, ahol csak 3 hónapig számolnak fel késedelmi kamatot, ott 1-2 év nem fizetés után olvad el a kedvezmény.

Ott ahol a tartozások hosszabb idejűek, vagy végrehajtási szakaszba kerültek, ott a visszatérítések teljesen hatástalanok lesznek.

Összességében elmondható, hogy annak a körülbelül 120.000 hitelesnek, akinek a szerződését már felmondták, ráadásul a szerződését még forintosítják is, számukra az elszámoltatás semmilyen gyakorlati előnyt nem fog nyújtani.

Fel kell készülni, hogy az elszámoltatás után kérni kell a szerződés teljes semmisségének kimondását, illetve perelni kell az államot is törvényalkotásban elkövetett károkozásért.

Ezt valószínűleg pertársaság formájában fogjuk kezdeményezni közérdekű kereset formájában. A gépjárműhitelesekre ugyanez vonatkozik, ott ahol a kocsit már elvitték, vagy fennmaradt tartozások címszóval a bank még követel, egyenlőre más lehetőség nem maradt, hogy az ügyfelek kártalanításban részesüljenek. Az egyesület minden héten kiad 1-1 közleményt az ügyek állásával kapcsolatban, ezért érdemes a honlapunkat minél többször felkeresni.

Nem ezt az elszámoltatást akartuk

A mostani elszámoltatás eredményei és céljai kisiklottak. Ha a kényszer forintosítást, amely piaci alapon történik nem vonják vissza, akkor az ügyfelek helyzetében gyakorlatilag semmilyen pozitív változás nem fog beállni. A forintosítás után a tőke nem lesz kevesebb mint a hitel felvételekor. Olyan mintha hosszú évek alatt nem fizettünk volna semmit.

Ez az eljárás durva és igazságtalan, ezért az egyesület a következőket javasolja:

Mindenki tegyen egy jogi nyilatkozatot a bankja irányába //ami innen letölthető//, melyben nem ismerik el a tartozás mértékét.

Fejezze ki nem tetszését e-mailen vagy levélben. Írjon az országgyűlési képviselőjének. Kérje meg hogy ne támogassa a piaci alapon történő forintosítást, illetve tegye nyilvánossá, hogy az ügyben mi a véleménye.

Likeolja ezt a bejegyzést a Facebookon. Ezt úgy tekintjük, hogy elutasítaná ezt a kényszer forintosítási tervezetet. Az Önök támogatásával petíciót nyújtunk be a Miniszter Elnöknek, a Köztársasági Elnöknek, a Házelnöknek, valamint a MNB irányába.

Ezt a felhívást küldje szét ismerőseinek, felkérve őket hogy ők is fejezzék ki nemtetszésüket a törvénnyel kapcsolatban.

A tiltakozás kifejezésére nem sok idő van, ezért kérem, hogy az ezzel kapcsolatos tevékenységét, mivel a petíciót jövő hét szerdán szeretnénk benyújtani.

Sajnos az eddigi tiltakozások igen kevés eredménnyel jártak. A hitelesek passzív szemlélőként legfeljebb csak figyelemmel kísérték a tiltakozásokkal kapcsolatos eseményeket, de véleményüket nem nyilvánították ki. Jeleznénk, hogy erre több lehetősége nem lesz, mert a kormány le akarja zárni ezt az egész devizahiteles probléma kört. Saját érdekében aktívan vegyen részt véleménye kinyilvánításban.

Ön nem egyszerű állampolgár, hanem szereplője és részese a folyamatoknak!

Felmelegített forintosítás

Megszületett a 2013-mas év forintosítás reinkarnációja. A piaci áron történő forintosítás és az adósok várhatóan 20-25%-os könnyítési lehetősége, illetve az ebből fakadó előnyök gyakorlatilag megegyeznek a 2013-mas év adósmentő intézkedés hasznaival. Ezek a hasznok gyakorlatilag igazi hasznot már 2013-ban sem jelentettek, csak a célcsoport változott. Nem csoda, hogy az előző forintosítást is csak legfeljebb az összes potenciális ügyfél 18%-a vette igénybe. Ők is inkább a pánikba esett és tájékozatlan ügyfelekből kerültek ki. Az átváltott devizahitelek törlesztőrészlete szinte semmit nem változott, a bankok ezzel is trükköztek, úgy módosították a szerződéseket, hogy a futamidőt megnövelték.

A mostani adósmentő intézkedésért kár volt ekkora felhajtást csapni. Az Európai Bírósági tologatás, a képletek kidolgozása, a banki perek teljesen feleslegessé váltak, hiszen egy egyszerű jogszabállyal is megoldható lett volna ez a probléma. A piaci alapú forintosítás miatt előreláthatólag az adósok tőkéje nem fog változni. Ritka esetben kevesebb, legtöbb esetben valószínűleg több lesz, olyan mintha eddig nem fizettek volna semmit. Az elmúlt évek törlesztéseit kidobhatják az ablakon. Ha a két forintosítás között párhuzamot vonunk technikai és matematikai értelemben, azt mondhatjuk, hogy kipukkadt a léggömb. Ismét nem történt semmi, a hitelesek problémáinak megoldására továbbra sincs megfelelő stratégia. Az előző forintosítás áldozatai megemelt kamatokkal néztek szembe. A jegybanki alapkamat csökkenését nem követték a bankok, és a mostani forintosítás távlati pozitív hatásaira semmilyen biztosíték sincs. Megint nem készült hatástanulmány. A tartozások legalizálódnak.

Ne keverjük bele a politikát, de nem ezt ígérték. Nyertek a bankok, valamint az állam is. Az ország deviza kitettsége csökken. Az ügyet az államnak nem sikerül lezárnia, a probléma még további hosszú évekig el fog húzódni.

Hitelesek feladatai az elszámolással kapcsolatban

A tegnapi napon ért véget a negyedik egyeztetés a Nemzeti Bank Törvényelőkészítő Munkacsoportja, valamint a szakmai civil szervezetek között. Az ügyfelek igen kemény feladat elé lesznek állítva az elszámolással kapcsolatban. Ha azt szeretnék, hogy az elszámoltatás a részükre pozitív eredménnyel záruljon senki nem ülhet a babérjain, várva, hogy az elszámolás magától megtörténjen. Kemény ügyintézésre számíthatnak, amelyben aktívan részt kell venniük, és még így sem lesz garantált a siker arra, hogy az elszámolás pozitívan fog lezárulni részükre. Az már biztos, hogy az elszámolás nem lesz tökéletes, a végeredmény csak ritkán lesz teljesen pontos, és a visszajáró összeg legfeljebb csak becsléssel lesz megállapítható, a legjobb esetben 5%-os hibahatáron belül.

Az elszámolást az teszi bonyolulttá, hogy a hitelszerződések esetében valamilyen változás csaknem minden esetben bekövetkezett a futamidő alatt. Egy kommunikáció kezdődik a bank, illetve az ügyfél között. Ezzel kapcsolatban az ügyfeleknek az alábbi feladatai lesznek és alábbi lépések megtételét javasoljuk:

Vegye fel a kapcsolatot pénzintézetével, tegyen jognyilatkozatot megfelelő formában. Jelentse be igényét az elszámolásra. Ennek során tisztázza személyes adatait. A hitelszerződést azonosítsa be konkrét adatokkal, lakcímét pontosítsa. Jelezze, milyen státuszban kéri az elszámoltatást (adós, adóstárs, kezes). Ezt azért szükséges tisztázni, mert van, amikor nem az adós fizeti a törlesztő részleteket, más valaki áll helyt az adós helyett. Ezért jobb tisztázni a bank álláspontját. Jelezze, hogy Ön szeretné a visszatérítést az adós helyett. Rendkívül sok vitára kell majd számítani. Mindenkinek biztosítani kell jogait. Igazolni kell, hogy a befizetéseket saját maga eszközölte. Ebben az esetben a bank egy esetleges polgári igény bejelentéséig zárolni fogja a visszatérítendő összeget.

Tisztázza, hogy egyáltalán kinek tartozik. Fontos tisztázni, ki az ügygazda szerződésmódosítások, hitelkiváltás, a tartozás eladása más pénzintézetek részére esetén. Még az is előfordulhat, hogy az adott pénzintézet már nem létezik. Néhány esetben követeléskezelőtől, felszámolótól kell kérni az elszámolás lebonyolítását. Itt újabb komoly gondok jelentkezhetnek. Lesz-e egyáltalán olyan, akitől a túlfizetéseket be lehet hajtani? Itt célszerű lesz az esetleges refinanszírozó ellen eljárást indítani.

  • Be kell azonosítania, hogy az ön szerződése milyen kategóriába tartozik. A bank ezt elméletileg közölni fogja, de nem biztos, hogy valóban ez a helyzet, az ügyfél ezt még esetleg vitathatja.
  • Élő szerződés, nincs fogyasztói késedelem
  • Élő szerződés fogyasztói késedelemmel
  • Élő szerződés, elszámolást követően tartozás maradt fenn.
  • Megszűnt szerződés követelés fennmaradása nélkül.
  • Megszűnt szerződés követelés-fennmaradással.

Nem lesz könnyű adott esetben beazonosítani a szerződés típusát. Különösen oda kell figyelni a bedőlt és eladott szerződésekkel kapcsolatosan. Ott, ahol vita lehet, a bankkal tisztázni kell, hogy kihez adjuk be egyáltalán az elszámolási igényünket. Próbáljuk összeszedni a befizetési bizonylatokat, illetve a változásról szóló befizetési értesítéseket. Most bosszulja meg magát az, ha valaki a papírkosárban landoltatta ezeket az értesítéseket. Ez estben a következő pont alapján járjon el:

4. Szerezze be a történelmi adatokat a bankjától. Ezt elsősorban egy panaszlevél keretében tegye, mert akkor biztos lehet benne, hogy választ is kap rá. Kérjen be minden adatot a futamidő elejétől a végéig, amely a törlesztőrészletben valamilyen változást idézett elő. Ez nem lesz könnyű, hiszen a szerződési feltételekben gyakran, akár hetenként vagy havonta is változások álltak be. Sok esetben a bankok sem vezették az ügyfél nyilvántartásában ezeket a változásokat, úgy hogy néhány bank is bajban lehet az adatokkal. Viszont ha az ügyfél vitatni akarja majd az elszámolás helyességét, akkor azt csak úgy tudja megtenni, ha teljes pontossággal beazonosítja azt, hogy a bank hol követte el az elszámolásban a hibát. A Pénzügyi Békéltető Testületnél reklamálhat a hiba megjelölésével, egyébként visszautasításra fog kerülni a panasza. (Hamarosan megjelennek azok a panaszbeadványok, amelyekkel ezeket a reklamációkat megtehetik).

5. Néhány nyilatkozatot is ki kell majd tölteni, amelyet a visszatérítés igénylésével kapcsolatban a bank eljuttat részére, de vitás esetekben ezt saját magának kell kezdeményeznie.

Várhatóan az elszámolások lebonyolítása nem lesz egyszerű feladat az adósoknak és bonyolultabbnak ígérkezik, mint az az eljárás, amikor a hitelt felvették. Valószínűleg tovább folynak majd a Nemzeti Bank és a civilek megbeszélései. Kellemes meglepetésként elmondható, hogy ez az első alkalom, amikor szakmai civilszervezetek aránylag komoly mértékben belefolyhatnak tevőlegesen is a szabályok részleteinek kidolgozásába.

Figyelembe véve az ügy bonyolultságát, egyesületünk országos tájékoztató és infóvonalat nyit az érdeklődők számára. A kérdéseket eljuttathatják a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Jelen pillanatban csak a jelzáloghitelekkel kapcsolatban vannak érdemleges információk, de az ügyintézést mindenkinek el kell kezdenie (gépjárműhitlék, egyéb fogyasztói kölcsönök, valamint a már lezárt hitelek esetében is) Fontos lesz a határidők betartása, ezért azt ajánljuk a hiteleseknek, ne csak a híreket figyeljék, hanem minél előbb kezdjék el az ügyintézést is, hiszen az információk beszerzése akár hosszabb időt is igénybe vehet. Az 1,3 millió hitel rendezése nem lesz konfliktus- mentes. Sajnos azt is el kell mondani, hogy nem biztos, hogy ezek a forgatókönyvek érvényesülnek, az Alkotmánybíróság még beleszólhat a folyamatokba.

Levél az Alapvető Jogok Biztosának

Az egyesület  több inkasszós letiltási ügy kivizsgálása után levelet írt az Alapvető Jogok Biztosának, mivel véleményünk szerint az inkasszó az emberek teljes anyagi megsemmisítését eredményezi.

A levél tartalmából:

Alapvető Jogok Biztosának Hivatala
1387 Budapest, Pf. 40.
Dr. Székely László úr
Alapvető jogok biztosa

Tárgy: törvényességi felülvizsgálati kérelem

Tisztelt Elnök Úr!

Banki és Végrehajtatási Károsultak Fogyasztóvédelmi Egyesület (8253 Révfülöp, Csárda u. 1.( nyilvántartási szám Veszprém Megyei Bíróság 3302) képviseletében Kovács László főtitkár, mint egyesület

kérem közbenjárását

az általam jelzett ügy kivizsgálása érdekében. Az ügy engem személy szerint is érint, illetve az egyesület főtitkáraként több száz, több ezer állampolgár közös gondját igyekszem Önnek -remélhetőleg megfelelően- megfogalmazni.

A probléma több éve fenn áll, gyakorlatilag az eddigi intézkedések, panaszok állampolgárok által benyújtott kifogások, sőt még peres eljárások sem vezettek eredményre. Ennek oka az, hogy a problémát a meglevő törvények pontatlansága, nem egyértelmű megfogalmazása, valószínűsíthetően joghézagok okozzák, amelyeket a hatóságok az állampolgárok kárára egyoldalúan értelmeznek.

P a n a s s z a l

kívánok élni a NAV, valamint a bírósági végrehajtói rendszer végrehajtási gyakorlata ellen.

Ez a két jogintézmény egy bizonyos behajtási gyakorlatot véleményem szerit törvénysértő módon alkalmaz a hatósági átutalás megbízások (inkasszós eljárások) során. A jogszabályok egyoldalú értelmezése miatt az állampolgárok hivatalos jövedelmét a törvényekben előírtnál jóval nagyobb módon elvonják, és ezzel olyan körülményeket teremtenek, amely az állampolgárok jogait sérti, életüket oly mértékben ellehetetleníti, amelyekkel már a fizikai megsemmisítés határait súrolják.

1.sz. Kérdés: 1994. évi LIII. törvény a bírósági végrehajtásról1

Levonás a nyugdíjból

67. § (1)200 Az adós társadalombiztosítási nyugellátásából, korhatár előtti ellátásából, szolgálati járandóságából, balettművészeti életjáradékából és átmeneti bányászjáradékából (a továbbiakban együtt: nyugellátás) legfeljebb 33 százalékot lehet levonni.

(2) A levonás a nyugellátásnak legfeljebb 50%-áig terjedhet az alábbi követelések fejében:

a) gyermektartásdíj,

b) jogalap nélkül felvett nyugellátás.

(3) Több letiltás esetén a levonás a nyugellátásnak legfeljebb 50%-áig terjedhet.

(4) Az árvaellátásból - legfeljebb 50% erejéig - a jogalap nélkül felvett árvaellátást lehet levonni.

Levonás a munkavállalói munkabérből

65. § (1) A munkaviszony alapján kapott munkabérből (a továbbiakban: munkavállalói munkabér) legfeljebb 33%-ot lehet levonni.

(2) A levonás a munkavállalói munkabérnek legfeljebb 50%-áig terjedhet az alábbi követelések fejében:

a) tartásdíj (14. §),

b) az adóssal szemben fennálló munkavállalói munkabér követelés,

c) jogalap nélkül felvett munkavállalói munkabér és társadalombiztosítási ellátás.

(3) Több letiltás esetén a levonás a munkavállalói munkabérnek legfeljebb 50%-áig terjedhet.

(4)198 Az (1)-(3) bekezdések alkalmazásában munkavállalói munkabérnek minősül a munkáltató által, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti béren kívüli juttatás kivételével minden olyan, a munkavállaló munkaviszonyára vagy annak megszüntetésére, megszűnésére tekintettel kifizetett pénzbeli juttatás, amelyet személyi jövedelemadó-előleg fizetési kötelezettség terhel a magánszemélynél.

Ez a két § maximálja a nyugdíjból és nyugdíj-jellegű jövedelmekből történő letiltások összegét. Vonatkoztassunk el a gyermektartási díj és a jogtalanul felvett összegek letiltási szabályaitól, amely valóban engedélyez ennél nagyobb letiltást is. A törvényalkotó úgy gondolta, hogy egy állampolgár vagy egy család jövedelmét, a mindennapi megélhetésre fordított forrásait ezekben a %-os arányokban maximálja.

Természetesen van más végrehajtási kényszercselekmény is, mint pl. ingó foglalás, ingatlan foglalás, árverezés, amelyek tovább segítik elő a tartozás megfizetését. A banki és a bírósági végrehajtók azonban a gyakorlatban más módszert alkalmaznak a jövedelem további letiltása, elvonása terén.

Az inkasszót, a hatósági átutalás rendszerét is alkalmazzák kifejezetten a jövedelem elvonására. Indoklásuk szerint a Végrehajtási törvény nem tiltja a letiltás, illetve az inkasszó közös alkalmazását. Igaz, lehetőségként sincs felsorolva, de úgy értékelik, hogy ez már egy más irányú végrehajtási kényszercselekmény és nincs ellentmondás a 33 vagy 50%-os letiltás, illetve az inkasszó alkalmazása között. A végrehajtók gyakorlatban alkalmazzák az inkasszót azokban az estekben is, ahol már egyben letiltást is alkalmaznak. Ezáltal a 33 vagy több végrehajtás esetén 50%-ot meghaladóan vonják el a jövedelmeket.

Az állampolgárok, nyugdíjasok, közalkalmazottak, rendszeres jövedelmekben részesülők a jövedelmeiket általában kötelezően bankszámlára kapják, havonta azonos időszakokban. Ezt a végrehajtási törvény is mint havi rendszeres jövedelmet határozza meg. Ez így ésszerű, tehát egy családon belül vagy akár egyénnél is rendszeres gazdasági, havi időszakokról beszélhetünk. A végrehajtó azonban ezt a tényt nem veszik figyelembe. A hasági átutalási megbízást 36 napra állítják ki. Ezt azt jelenti, hogy mivel ez a 35 nap két havi gazdasági időszakot foglal magába, ezért ez a gyakorlatban a következőképpen néz ki:

Az első hónapban figyelembe veszik a letiltás alól mentes jövedelmet. Tehát a minimál öregségi nyugdíj ötszöröse fölötti részt korlátlanul elvonják (ezt a törvény megengedi) illetne a minimál öregségi nyugdíj feletti részt, amely ennek négyszerese 50%-ban tiltják le. Ez is törvényes.

A következő hónapban viszont a teljes jövedelmet elvonják, mivel úgy értelmezik, hogy ez még az előz havi gazdasági időszak folytatása. A végeredmény az, hogy folyamatos inkasszó esetén a végrehajtás alá vont személy csak minden második hónapban kapja meg jövedelmének felét, minden második hónapban viszont teljesen jövedelem nélkül marad. Ezzel a módszerrel jócskán túllépik a 33 %, vagy több végrehajtás esetén az 50 %-os letiltási lehetőséget.

A mellékelt táblázatban jól nyomon követhető, hogy hogy néz ki egy állampolgár jövedelme folyamatos inkasszó estén, 33 %-os letiltás nélkül, és hogy néz ki 33%-os letiltás és az inkasszó közös alkalmazásával.

Melléklet

Az egyik esetben ez 70%-os, a másik esetben ez 86%-os jövedelem-elvonást jelent. Úgy ítélem meg, hogy azonos célra mint pl. jövedelemletiltás két különböző végrehajtási eljárás alkalmazása törvénytelen. A két példa saját jövedelmi viszonyaimra lett vonatkoztatva, 86%-os elvonás esetén megélhetésre napi 2 Euró, 600 Ft marad, a másik esetben ez ennek a duplája: 4 Euró, 1200 Ft.

Különböző ENSZ-nyilvántartások alapján ekkora jövedelemből Afrika szegény országaiban lehet találkozni, ahol az emberek éhen halnak, nincs hol lakniuk, nem tudnak költeni gyógyellátásra, művelődésre, tisztálkodásra; gyakorlatilag semmire sem.

A tartozásokat vissza kell fizetni, de valóban ezt minden áron be kell hajtani? Európában, Magyarországon elfogadható-e, hogy egy személy napi 600 Ft-ból éljen meg? Nem mindennek van olyan szerencsére, hogy a családja nem hagyja,hogy éhen haljon, de ez a végrehajtási eljárás cinikus, az emberi méltóságot sértő, és közel van ahhoz, hogy egy személy a fizikai megsemmisülés szélére kerüljön.

A minimál öregségi nyugdíj már önmagában is egy vállalhatatlan összeg, jóval a létminimum alatt van. Azt, hogy Magyarországon ma mennyiből lehet megélni, nem az én tisztem eldönteni, viszont szeretném Önnek idézni néhány olyan alkotmányos alapjogot,

Idézem az Alaptörvény Nemzeti Hitvallás két pontját

„Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.

Valljuk, hogy a polgárnak és az államnak közös célja a jó élet, a biztonság, a rend, az igazság, a szabadság kiteljesítése.”

valamint a Szabadság és Felelősség

(1) AZ EMBER sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.

(2) Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait.

(3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.

 Továbbá

  XI. cikk (1) Minden magyar állampolgárnak joga van a művelődéshez.

 XX. cikk (1) Mindenkinek joga van a testi és lelki egészséghez.

 XXIV. cikk(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy ügyeit a hatóságok részrehajlás nélkül, tisztességes módon és ésszerű határidőn belül intézzék. A hatóságok törvényben meghatározottak szerint kötelesek döntéseiket indokolni.

2, Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a hatóságok által feladatuk teljesítése során neki jogellenesen okozott kár megtérítésére.

Bizonyára néhány jogszabály nem egyértelmű és joghézag is fellelhető. A végrehajtó azt mondja, hogy ez a végrehajtási rendszer így van rendben, több különböző végrehajtási kényszercselekmény ugyan arra a célra együttesen is alkalmazható, illetve abban sem találnak kivetni valót, hogy minden második havi jövedelmet szükség esetén elvonjanak.

Természetesen előfordulhat az is, hogy ebben a törvénytelen cselekményben a bankok és pénzintézetek is közre játszanak, akik mindenfajta vizsgálat nélkül kiszolgálják a végrehajtó utasításait. Azt, hogy a rendszer melyik részében található a hiba, szintén nem az én tisztem vizsgálni. Nem állítom, hogy minden végrehajtás alá vont ügyfél esetében ez így van, de ez a jelenség általános. Szükséges lenne felmérni az inkasszó alá vont ügyfelek esetében, hogy mi a gyakorlat. Azt tudom, hogy egyesületünkhöz számtalan esetben fordultak ilyen és hasonló jellegű problémákkal, és az is igaz, hogy nem minden végrehajtó teszi folyamatossá az inkasszót, viszont ez legfeljebb csak emberi belátás, vagy a végrehajtó feledékenysége miatt történik minden esetben így. Ez nyilván nem is számít, önmagában már az is elegendő ezen törvények felülvizsgálatára, hogy a végrehajtási rendszer szabályai ezt megengedik, lehetővé teszik és ez a gyakorlatban meg is mutatkozik.

Az utóbbi időben egyesületünk ezen a területen nem tudott előre lépni, hogy jogorvoslatot keressen. A bank a végrehajtóra, a végrehajtó a bankra mutogat, majd mindketten a törékenyekre azzal, hogy ami nincs tiltva az megengedett. Valószínűsítem, hogy több minisztérium közös áttekintése szükséges ahhoz, hogy ez a nem európai végrehajtási intézmény a továbbiakban már ne így működjön

Idézném Önnek még:

ALAPVETÉS (T) Cikk

 3. Jogszabály nem lehet ellentétes az Alaptörvénnyel.

4. Szükséges lehet ezen törvények felülvizsgálata

Szeretném felkérni Önt, hogy foglaljon állást ezen törvények helyes alkalmazásával és értelmezésével kapcsolatban és a szükséges intézkedéseket megtenni szíveskedjen.

Kilakoltattak egy családot

A kilakoltatási moratórium ellenére a Bartalis Végrehajtó Iroda banki hitel miatt utcára tett egy négytagú családot Veresegyházán.

A végrehajtás igen „érdekes” körülmények között zajlott le: a végrehajtó iroda írásban értesítette az adósokat a kilakoltatás időpontjáról: augusztus 28-án 13 órára kérte az ingatlant kiürített állapotban átadni. Tette mindezt a K&H Bank megbízásából. Természetesen, hogy minden „simán” menjen, a végrehajtó rendőri biztosításról is gondoskodott. Az adóst a rendőrök fogadták, a végrehajtó személyesen meg sem jelent a kilakoltatás hivatalos időpontjában, úgy hogy a szerencsétlen, megfélemlített adós az ingatlan kulcsait a rendőröknek adta le. A nagyobb szégyent megelőzve saját maguk intézték a kiköltözést, a végrehajtó hiányában mint becsületes állampolgárok a rendőröknek át is adták az ingatlan kulcsait.

A kiköltözés 13 órakor megtörtént, ez után egy órával a rendőrök felhívták az adóst, hogy faxon keresztül a végrehajtó értesítette őket arról, hogy a végrehajtó mégsem kéri a kilakoltatást, és határozatlan időre azt elnapolta.

Az ügy néhány érdekes kérdést felvet: vajon a Bartalis Végrehajtó Iroda nem bírt információkkal a kilakoltatási moratóriumról, esetleg a rendőrség sem tudott arról, hogy jelen pillanatban banki hitelek miatt nem lehet banki ügyfeleket kilakoltatni, sőt erről a tényről a K&H bank sem tudott, aki a kilakoltatást kérte?

Az adósok más településre költöztek, a közalkalmazott anyuka jó messzire került a munkahelyétől, a két iskoláskorú gyermek számára új iskolát kellett keresni Számukra a tanévkezdés bizonyára nem volt boldog, felemelő élmény, nem beszélve arról, hogy a családnak kölcsön kellett kérnie ahhoz, hogy a kiköltözést saját maguk meg tudják tenni.

Újra és újra bebizonyosodik, hogy a bankok igazából nem törődnek ügyfeleikkel. Nemfizető ügyfeleiket kegyetlenül, mérlegelés nélkül eltiporják, a végrehajtók pedig továbbra is bíznak abban, hogy a mai végrehajtási rendszer megingathatatlan és szinte bármit megtehetnek.

Egyébként egy szimpla CHF-alapú devizahitelről volt szó. Az ügyfelek lelkiismeretesen fizették amíg tudták, az utolsó tartalékukat is felélték. Most ugyan a kulcsot visszakaphatják, már csak az a kérdés, ismét tudnak-e kölcsönkérni arra, hogy visszaköltözésüket meg tudják szervezni. Jelen pillanatban segítségre várnak.

Nyilván kérjük, hogy a kormány tartsa be azt az ígéretéét, hogy egyetlen családnak sem kell elhagynia otthonát, csak azért, mert ingatlanhitelüket nem tudták fizetni, viszont a rendszer úgy látszik, mégsem működik tökéletesen. Vajon mi járhatott a Bartalis Végrehajtó Iroda ügyintézőjének a fejében, amikor a bank kérelmének etikátlan módon eleget tett?

Az egész devizahiteles mentőcsomag szabályozása rengeteg kérdést vet fel már önmagában is, Többek között az is kérdés, hogy a már tartósan bedőlt hitelesek helyzetét hogyan kívánják szabályozni? Ezek az ügyek már évek óta húzódnak a tartozások sok esetben két-háromszorosan meghaladják a fedezetek értékét, a végrehajtási rendszer pedig mindenképpen felülvizsgálatra szorul.

 

 

 

Egyezségi ajánlat a pénzintézetek részére

Most nyílt meg a lehetőség, hogy minden pénzintézet részére egyezségi ajánlatot tegyünk. A Kúria és a Parlament határozatai alapján minden hitelszerződés semmisnek tekinthető. Igaz, a pénzintézetek perelhetik az államot. Amennyiben tudják bizonyítani, hogy az egyoldalú szerződésmódosítások szabályosak voltak, akkor bizonyos esetekben az álláspontjukat meg tudják védeni, de erre kicsi az esélyük.

Minden bankkártya, személyi kölcsön, nem fedezetes hitel esetében javasoljuk, hogy tegyen egyezségi ajánlatot a bankjának, faktorcégnek vagy követeléskezelőnek hivatalos ajánlott levélben, amely tartalmazza az ügyfél és a hitel adatait. Tegyenek javaslatot peren kívüli egyezségre elsősorban kamatok és késedelmi kamatok tekintetében, másodsorban pedig a kamatok mértékének csökkentése érdekében. A tőke csökkentésére csak kisebb esélyt látunk, de ahol ügyeik elhúzódása miatt a késedelmi kamatok felhalmozódása tetten érhető, ott az esetleges szerződés-semmisség miatt a tőkéhez közelítő engedményre kell javaslatot tenni.

Az egyezségi ajánlatnak több értelme van: egyrészt nyilván a tartozás összegének jelentős csökkenése, másrészt pedig egy esetleges peres eljárás esetén a bíróság mindenképpen mérlegelni fogja, hogy a felek között történt-e egyezségi ajánlat.

Vegyük figyelembe fizetési kapacitásunkat, és csak olyan törlesztőrészletet vállaljunk, amelyet fizetni is tudunk. Több hitel esetén a legkisebb összegű, legrosszabb kamatozású hitelekre tegyünk elsősorban ajánlatot. Az adósság-konszolidáció érdekében először ezeket próbáljuk akár előtörlesztéssel kifizetni- akár a többi hitel kárára is. Ha lehet, vállaljunk előtörlesztést, tehát a jóváhagyott törlesztőrészleten felül fizessünk be.

A tőkét vissza kell fizetni, ennek csökkentésére csak ritkán van lehetőség. A kedvezmény mértékét az eset összes körülményeit figyelembe véve állapítjuk meg. Ha nem boldogul, kérjen tanácsot.

 

 

 

Legfontosabb teendők egyesületi tagoknak

A kormány július 4-i határozata alapján minden banki hitel semmissége kimondható. Ebbe bele lehet érteni a jelzáloghiteltől kezdve a hitelkártya szerződésekig az összes banki szerződést, függetlenül attól, hogy a forintos vagy devizás. A forintos hiteleknél elsősorban a kondíciós listában történő egyoldalú módosítások miatt mondható ki a szerződések semmissége, a devizahiteleseknél pedig több indok és ok is felsorolható. Összességében Ön mindbe hitel után könnyítésre vagy pénzvisszatérítésre számíthat. A banki alku lehetőségek jelentősen pozitív irányba változtak.

Mi az Ön teendője annak érdekében, hogy ezt a visszatérítési lehetőséget a lehető legnagyobb mértékben kihasználja és a lehető legnagyobb leehetőségre tegyen szert?

  • Készítsen teljes leltárt az összes hiteléréről, banki tartozásairól, beleértve azokat is, amelyek öt évre visszamenőleg lezárásra kerültek. Akár úgy, hogy azokat kifizette, vagy valamilyen módon pl. végrehajtás során behajtották Öntől.
  • Tárja fel a fiókjait, és minden banki ügyét külön-külön dossziézza be, rakja össze időrendi sorrendbe, a hitelszerződésekről készítsen fénymásolati példányt.
  • Végrehajtásos vagy peres ügyekben a végrehajtási dokumentumokról vagy bírósági határozatokról szintén készítsen fénymásolatot.
  • Mindegyik ügyéről készítsen rövid esetleírást, ebben szerepeljenek a szerződéssel kapcsolatos fontosabb információk.

A honlapunkon megtalálható felmérőlapot töltse ki és elektronikusan vagy postai úton juttassa el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre illetetve az egyesült révfülöpi irodájába.

A családjából vagy ismeretségi körében hasonló problémákkal küszködőknek hívja fel figyelmét, hogy most visszatérítési lehetőségeket vehetnek igénybe. A felmérőlap elküldése után ingyenes tanácsadásban tájékoztatjuk a lehetőségekről, de megbízást is adhat az egyesületnek, hogy az elszámoltatásokban vegyünk részt, azt végezzük el. Szakértőnk az újraszámlálást el tudja végezni.

Fontos figyelmeztetés: A kormány nem minden ügyben fogja elrendelni a központi újraszámoltatást, ezt az esetek egy részében az ügyfélnek saját magának kell kezdeményeznie.

Várható eredmények: visszatérítés járhat Önnek esetenként 5-40% közötti összegben, továbbá megnyílik a lehetőség banki alkura, vagy esetleg a hitelt kedvező feltételekkel vég törleszteni tudja. Figyeljen arra, hogy ez az utolsó lehetőség a hitelek konszolidálására.

Sajnálatos módon ezek a könnyítések elsősorban a még fizetős ügyfelekre vonatkoznak, illetve a legnagyobb eredményeket a még fizetős ügyfeleknél lehet elérni a még felmondott vagy már bedőlt hitelek esetén csak az várható, hogy a tartozások összege csökkenhet, az ingatlanok megvédése a bedőlt ügyekben további intézkedéseket igényel.

Devizahitelesek és a kúria

A Kúria az alábbi négy kérdést vizsgálta a jogegységi határozat meghozatala során:

1. A devizakölcsön-szerződés tisztességtelen-e amiatt, mert az adós viseli az árfolyamkockázatot?

2. Az árfolyamkockázattal kapcsolatban adott téves tájékoztatás eredményezheti-e a szerződés tisztességtelenségét? Eredményezhet-e semmisségi okot?

3. Az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő feltételek megfelelnek-e az átláthatóság követelményének?

4. Az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelennek tekinthető-e?

Az első és a második kérdés összevonásra került.

A most meghozott döntések a következők

1-2. A devizaszerződés árfolyamkockázatának adósra hárításának tisztességtelensége főszabályként nem vizsgálható, csak akkor, ha a tájékoztatás nem volt megfelelő. Ha az adós a tájékoztatás alapján úgy gondolhatta, hogy az árfolyamkockázat nem valós, akkor a szerződés részben vagy teljesen érvénytelen.

3. Az egyoldalú szerződésmódosítás lehetősége akkor nem tisztességtelen, ha világosan megjelöli, hogy milyen módon hat a fogyasztó törlesztőrészleteire. A világos megjelölés azt jelenti, hogy a banknak meg kellett felelnie a kitétel megfogalmazásakor az arányosság és a szimmetria elvének.

4. Az árfolyamrés tisztességtelen, a fogyasztó számára indokolatlan költséget jelent, és nem érthető, nem átlátható. Helyette az MNB hivatalos devizaárfolyama válik a szerződés részévé.

Ezzel nem minden kérdésben teremtett tiszta helyzetet. A kormány választhat, hogy bizonyos kérdésekben felhasználva a Kúria döntését központilag intézkedik a tömeges perek elkerülése érdekében, vagy hatalmas per-tömeget szabadít az egyébként is túlterhelt bíróságokra. Most érkezett el az ügyvédek arany-kora, hiszen elméletileg minden egyes szerződésnél külön kell vizsgálni a szerződési feltételeket.

Az 1-2. számú kérdés a legkritikusabb az összes között, hiszen az árfolyamkockázat a futamidő alatt 40-80% között változott a 2008-as évhez viszonyítva. A tájékoztatás nyilván nem volt megfelelő, hiszen ha az ügyfelek tudták volna, hogy az árfolyam ilyen mértékben változhat, nyilván nem írták volna alá a hitelszerződéseket. A kockázat-feltáró nyilatkozatok nem tértek ki egy ilyen mértékű árfolyam változásra. Az árfolyamok ilyen mértékű emelkedése a bankokat is meglepte, ezt többször is hangsúlyozták. Kérdés, hogy ez valóban így volt-e? Ezen a terülten a gépjármű-hitelsekknek van a legnagyobb esélye a semmisségi per megnyerésére. Itt jobban igazolható, hogy a gépjármű- kereskedő alkalmazottja nem igazán felkészült szakemberként tájékoztatott erről a kockázatról – már amennyiben tájékoztatott. Az ügyfelek az esetek döntő többségében nem is találkoztak banki alkalmazottal. A gépkocsi-szerződések nagyot kaszálhatnak, ha el tudják érni a szerződés teljes érvénytelenségét, hiszen az újraszámolásnál kiderülhet, hogy már kifizették a gépjármű vételárát.

Jelzáloghitelek esetében ez kissé nehézkesebb lesz. Igazából ott sem volt semmilyen árfolyam-tájékoztatás, az árfolyamkockázat dokumentációt a sok papírt között az ügyfél orra alá tolták, és volt öt perce arra, hogy az összes dokumentumot aláírja. Egy jelzáloghitel szerződés minden egyes oldalának, tovább az Üzletszabályzat és az Általános Szerződési Feltételek elolvastához és csak nagybani értelmezéséhez is legalább egy fél napra lett volna szükség. Erre a bankfiókban sem módot sem lehetőséget nem adtak. Ehhez jön még az iskolai végzettség is. Ha valakinek nem volt valamilyen pénzügyi szakképzettsége, a banki nyelvezettel írott szerződés az ügyfelek nagy részének teljesen értelmezhetetlen volt.

A 3. pont egy igazi gumi-szabály, hiszen a jogszabályok szinte korlátlan teret engedtek asoknak az indokoknak, amelyek során a bankok a szerződéseket egyoldalúan módosították. Gyakorlatilag bármilyen indokot felhasználhattak a szerződés módosítására Azt, hogy tisztességtelenül jártak el, rendkívül nehéz lesz bizonyítani.

4. Az árfolyamrés tisztességtelensége a legrégebben vitatott kifogás a devizahitlesek részéről. Ebben megnyugtató és előre látható döntés született. Igaz, a legkevesebb hasznot ez a pont hozhatja a hitelesek érdekében.

 Meg kell jegyzeni, hogy ezek a határozatok jobbára a még fizető ügyfeleket részére jelenthetnek könnyítést, a gépjárműperekben áttörés lehet, a jelzáloghitelek esetében a tartozások értéke csökkenhet, a bedőlt hitelesek nagy részére azonban már valószínűleg nem hoz megváltást. Várható, hogy a kormány is csak kesztyűs kézzel fogja meghozni az intézkedéseit, mivel a bankokra mérhető csapás most akkora lehet, hogy a teljes bankrendszert bedöntheti.

Véleményünk szerint a deviza-hitelek az árfolyamgát árfolyamain történő forintosítása vagy a gyűjtőszámlák további könnyítése lehet megoldás. Ezt egyensúlyba kell hozni a forint-hitelesek terheivel. Kérdés, hogy a kormány olvasatában mit jelent a deviza-hitelesek problémájának végső megoldása. A kormányzat nem léphet túl a csaknem 120 ezer bedőlt tartozás rendbetételén sem.

Etikátlan banki trükkök

Az OTP Bank szorgalmas munkája mellett még arra is szakít időt magának, hogy különböző bűvésztrükkökkel szórakoztassa ügyfeleit. Ezt olyan tökéletesen teszi, amelyet nemzetünk egyik legnagyobb varázslója, Rodolfo is megirigyelhetne. Ehhez segédje is van: az OTP Faktoring, hiszen minden bűvészmutatványhoz szükség van egy segítőre is.

E két nevezetes cég nem cilindert használ a mutatványaihoz, hanem a hosszú időre visszanyúló adatbázisait, és nagy számban húzogat elő belőle régi, hitelszerződéseket. Nehéz megállapítani, mi készteti az OTP Bankot arra, hogy raktárát kisöpörje, és minden eddig „elfeledett” szerződését előhúzza – valószínű, hogy a Ptk. módosítása, amely az elévülési időt jobban és hatékonyabban szabályozza. Érdemes résen lenni az OTP-s ügyfeleknek, mert nagy számban fordulhatnak elő ilyen esetek.

Az ügyfelek már rég megfeledkeztek egy esetleges tartozásukról, vagy abban a hitben élnek, hogy tartozásuk már nem áll fenn. Ez elsősorban azért lehetséges, mert az OTP nem küld minden esetben -legalább évente egyszer- ügyfél-tájékoztatót vagy egyenleget az élő szerződéseikről. 12 év után jut eszébe a Faktoringnak, hogy értesítse adósát: még tartozása áll fenn, és tartozására évi 30%-os késedelmi kamatot számol fel. Bizonyos esetekben egészen durva összegről tájékoztatja az ügyfeleit. Állítólagosan fennmaradt 72 ezer Ft-os tartozásra már 1,8 millió Ft-ot követel. A tőke-összeg meghússzorozása kamatos kamatokkal számítva elég jó „befektetésnek” tűnik az említett bankcsoport részére. Vajon milyen módszerekkel kezelhetik az ügyfelek ügyeit? Milyen nyilvántartási rendszereket alkalmaznak, hogy ilyen mértékű adminisztrációs „hibák” előfordulhatnak?

Egyre többször fordul elő, hogy öt évet jóval meghaladó tartozásokat varázsol elő az OTP, de találkoztunk már 14 éve elhúzódó, elfejtett üggyel is. Mindenképpen azt javasoljuk, ilyen estekben az ügyfelek igen alaposan vizsgálják meg, megállapítható-e a tartozás elévülése. Ilyen esetek elsősorban az OTP Bankcsoporthoz kapcsolódnak, a többi banknál csak rendkívül ritkán fordulnak elő. Úgy látszik, az OTP jobban ért a hosszú-távú befektetésekhez.

Több más bank más módon manipulálja a szerződési feltételeket. Jelzáloghiteleknél jellemző, hogy a bank a szerződés felmondásának időpontjával manipulál. A banki szerződések lehetővé teszik a szerződés azonnali felmondását nemfizetés esetén. Ha a bank érdeke úgy kívánja, ezzel azonnal élni szokott. Az esetek jó részében azonban, inkább kivár. Azokban az esetekben, ahol a hitel nagysága és az ingatlan értéke között jelentős különbség van, a bank rendkívüli türelmet gyakorol. Semmit nem lép a behajtás érdekében, megvárja míg a tartozás, a kamatok és a késedelmi kamatok az idő múlásával felélik az ingatlan értékét, illetve hogy azt esetleg jelenősen meghaladják. A bank ezzel eléri, hogy az árveréskor nem kell esetleg pénzt adnia az elárverezett ügyfélnek. De azt is eléri, hogy utána még jelentős tartozás is fennmaradjon, és a végrehajtást ki tudja terjeszteni az ügyfél más egyéb, teljes vagyonára. Így aztán elúszik a gépjármű, az örökölt ingatlan, a földterületek, sőt akár élete végéig még fizetheti a fennmaradt tartozást a jövedelméből történő letiltás által.

A bedőlt hiteleknél az ügyek az indokoltnál jóval tovább elhúzódnak. Olyan ügyek is szép számmal előfordulnak, amelyek már 2008 óta húzódnak, és ennek a folyamatnak a lebonyolítása 10 évet is meg fogja haladni. Természetesen az ingatlanpiaci helyzet is tovább nehezíti a problémát, de ha a bank időben lép, akkor adósság-beszámítással az ingatlanokat átveheti vagy lepasszolhatja a Nemzeti Eszközkezelőnek.

A mostani törvényhozás egyik legfontosabb feladata lesz az ilyen típusú ügyek esetében, hogy a végrehajtásokat limitálja a fedezet értékéig vagy azokat erősen korlátozza. Senkinek nem jó, ha egy családot örök éltere tönkretesznek.

Ilyen esetek nem csak banknál fordulnak elő, hanem ez tendencia a NAV-nál is megfigyelhető. Bennfentes forrásokból tudjuk, hogy a régóta alvó ügyeket a NAV az elévülés közeledtével ismételten előhúzza. A végrehajtási rendszere a kisebb összegű tartozásoknál úgy működik, hogy havonta egyszer a nyilvántartásukat átvizsgálják és listák készülnek arról, hogy mely adósok tartozása közelíti meg vészesen az elévülés határidejét. Itt már nincs mese, intézkedni kell és elindul a NAV végrehajtó gépezete. Ez után mindent megtesznek a behajtás érdekében. De addig is a jegybanki kamat kétszeresével kamatoztak az ügyelek tartozásai, nehogy azt mondja valaki, hogy a NAV nem tesz meg mindent az Államkincstár bevételeinek növelése érdekében.

Ezek az esetek csak azt bizonyítják, hogy az arra jogosultak manipulálják a szerződéséi feltételeket és környezetet Nem tesznek meg mindent az ügyfél-károk enyhítése érdekében, etikátlan és durva módon a saját ügyfél-kezelési hibájukat az ügyfelek rovására alkalmazzák, és azokat áthárítják az egyébként is nehéz helyzetben levő ügyfelekre. Sajnos a Pénzügyi Békéltető Testület is simán félrenéz az ilyen esetekben, ahelyett, hogy elmarasztalná a vétkes szervezeteket. A jogosult késedelme kifizetődő, az ügyfelek azonban jelentős károkat szenvednek.

Fontos figyelmeztetés devizahiteleseknek

A hitelesek túlzott várakozással tekintenek a várható kormányzati intézkedésekre, illetve a bírósági ítélkezési gyakorlatra, mint jogegységi határozatra. Mindenki megnyugodott, hogy a problémák megoldódnak, első sorban a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása miatt.

Mindenkinek mérlegelnie kell a következőket:

A kilakoltatási moratórium nem egyenlő az árverési moratóriummal. A végrehajtások továbbra is változatlan intenzitással lebonyolódnak. Csak az ingatlanok elhagyására kaptak haladékot azok, akik már átestek ezen a folyamaton. A hamis biztonságérzet könnyen becsaphatja a hiteleseket.

Nézzük meg, ki mire számíthat a legoptimistább forgatókönyv szerint:

Akik még tudják fizetni a hiteleiket, rosszul járnak, ha nem teszik meg továbbra is. A kormány bármit tesz is, az legfeljebb csak könnyebbséget fog jelenteni és némi oxigént biztosít a fuldoklóknak. Az egyoldalú kamatemelések és egyéb költségnövekedések miatti törlesztőrészletek negatív hatásait is el lehet kerülni - egy hatásos kormányzati intézkedéssel a törlesztőrészletek 10-15 %-kal csökkenhetnek.

Egy esetleges forintosítás megoldás lehet, ha azt megfelelő árfolyamon végzik el, de ha úgy történik, mint az előző forintosításnál, akkor a tartozás összege nem fog csökkenni, hanem még tovább növekszik. Ezt még lehet tetézni azzal is, hogy a törlesztőrészletek csak akkor csökkennek, ha az együtt jár egy futamidő-hosszabbítással, amely nyilván nem szolgálja az adósok érdekét.

Összességében a hitelek tőkéjét a kormányzati intézkedések nem fogják befolyásolni, tehát mindenki arra számítson, hogy azt vissza kell fizetnie anélkül, hogy jelentős árfolyamkönnyítésre számíthatna. Természetesen ideális lenne a 180 Ft-on vagy a 250 Ft-on történő forintosítás, a devizanemtől függően.

A bedőlt hitelesek esetén érdemi változásra nem lehet számítani. Az adósok ha részesülnek is a könnyítési lehetőségekben, ez a problémájukat nem fogja megoldani, csak a nyilvántartott tartozások összege csökkenhet. A legjobb esetben, amely már csoda-számba fog tartozni, a kormányzat mesterségesen megállapítja, hogy az adós csak a fedezet értékéig felel a tartozásért. Ez biztosíthatja az újrakezdés lehetőségét, és a végrehajtást is korlátozza. Az adósok ha meg is nyerik pereiket, az csak tüneti kezelés lehet. Amennyiben az intézkedések nem tejednek ki a tartozások növekedésének befagyasztására, akkor a bírósági perekben elért esetleges könnyítések villámgyorsan el fognak tűnni a magas kamatok és késedelmi kamatok miatt. Általánossá vált a bedőlt hiteleseknél, hogy a tartozások összege akár két- háromszorosan is meghaladhatja az eredeti tartozás vagy a fedezet értékét.

A kormányzat még mindig adós a végrehajtási költségek felülvizsgálata tekintetében. A végrehajtás összes költsége elérheti a teljes tartozás 15-20%-át, de eddig még hírek sem keletkeztek ennek a fontos problémának a kezeléséről.

A magáncsőd intézményét egyelőre a megoldhatatlan problémák sokasága miatt nem lehet bevezetni és a jogalkotó tanácstalan a gyakorlati kivitelezést illetően.

Jó lenne tudni, mit jelent a kormányzat szerint a devizahitelek végleges megoldása. Amennyiben ez csak a devizahitelek kivezetését fogja jelenteni, attól még az alap-probléma nem fog megoldódni. Sajnos az érdekvédelmi szervezetek teljesen kimaradnak az egyeztetésekből.